Nemes Nagy Ágnes: Szomj
Hogy mondjam el? A szó nem leli a számat:
kimondhatatlan szomj gyötör utánad.
-Ha húsevő növény lehetne testem,
Enyém lehetnél illatomba esten.
Enyém lehetne langyos, barna bőröd,
kényes kezed, amivel magadat őrzöd,
s minden omló, végső pillanatban elmondja:
mégis önmagam maradtam.
Enyém karod, karom fölé hajolva,
enyém hajad villó, fekete tolla,
mely mint a szárny suhan, suhan velem,
hintázó tájon, fénylőn, végtelen.
Magamba innám olvadó húsod,
mely sűrű, s édes mint a trópusok,
és illatod borzongató varázsát,
mely mint a zsúrlók, s ősvilági zsályák.
És mind magamba lenge lelkedet
(fejed fölött mint lampion lebeg),
magamba, mind, mohón ,elégítetlen,
ha húsevő növény lehetne testem.
-De így? Mi van még? Nem nyugszom sosem
Szeretsz, szeretlek. Míly reménytelen.
