Fehér lett a táj az ország csúcsán, Kékestetőn.
Szabó Lőrinc: Hajnali látomás
Hajnalig néztem az eget:
ezer szeme észre se vett.
Pedig rám nézett szüntelen
s szinte kacérkodott velem,
hogy oly nagy, oly gyönyörű szép
az örök-tünde régiség.
Hajnalig néztem az eget;
ezer szeme észre se vett,
bár csöndben megfordult, ahogy
a csiga lassú csillagok
(száz egybezárt, nyílt végtelen)
keringtek bennem-kívülem.
Hajnalig néztem az eget
és lassankint elrémített,
hogy e szárnyas gyöngy-állatok
rajzása úgy halványodott:
társtalan ültem s üresen
a rám szürkülő semmiben.
Hajnalig néztem az eget,
s akkor a hús-piros Kelet
hirtelen elhúzta az ég
maradék csillagfüggönyét, -
szívemben arcod nevetett:
csordultig megteltem Veled.
