Hollókő várának története IV. Béla uralkodásáig tekint vissza, a tatárjárást követően ugyanis szorgalmazta, hogy kővárak épüljenek. Az 1260-as évek körül a Kacsics nemzetségből származó I. Péter által épült meg a vár legkorábbi része, az öregtorony, melyet később követtek a falak körülötte és a belső palota, majd az évszázadok során kiegészült bástyákkal, lakórészekkel, kápolnával, vízgyűjtővel, ciszternákkal, és néhány tulajdonossal.

A pusztulása az 1700-as években indult el, ekkor ugyanis I. Lipót király a várak lerombolását rendelte el. Néhány évre még sikerült megmenteni, de 1711-ben elbontották a hidakat, a bejáratait és a külső várudvar szakaszait, 1718-ban pedig már romként emlegették, köveit a lakosság elhordta.

 

Hollókő határában egy nagy fekete holló fogadja az arra járókat. A legenda szerint ugyanis Kacsics András elrabolta, és az épülő Szár-hegy várába zárta a szomszéd földesúr asszonyát, akinek boszorkány dajkája az ördöggel szövetkezve fiait hollóvá változtatta. A köveket lebontva szabadították ki az asszonyt, közben pedig a nem messze lévő sziklára hordott darabokból megépítették a várat, mely a Hollókő nevet kapta.

 

„Egyszer elmúlt régen éjfél, ültem álmos lámpafénynél,

Régi, bűvös fóliánson tétovázott a kezem,

S hogy nehéz fejem lehajtom, észrevétlen koppan ajtóm,

Roppan félve és sóhajtón, zaj motoz a reteszen;

“Éji vándor”, így susogtam, “az babrál a reteszen;

Az lehet, más senkisem.”

 

(Edgar Allen Poe: A holló, Kosztolányi Dezső fordítása)